LÁTNIVALÓK A BAKONYBAN
Bakonyi látnivalók és kirándulóhelyek, rövid leírással, képekkel, megközelítési információkkal és térképpel.
Zirci Ciszterci Apátság
Zirci Ciszterci Apátság

Az apátságot III. Béla Árpád-házi magyar király alapította 1182-ben, amely azonban csak fia, Imre uralkodása alatt készült el. Zirc ma a magyarországi ciszterci szerzetesrend központja.

A világtól elvonulni vágyó szerzetesek számára kiváló hely volt a Bakony szíve, az egykori királyi udvarháznak is otthont adó Zirci medence. A középkori apátság épülete késő román és korai gót stílusban épült. Az épületegyüttes a mai apátság és az arborétum között helyezkedett el, alapjainak egy része megtekinthető arborétum felől megközelíthető romkertben. A XVI. században, a török hódoltság idején a szerzetesek elmenekültek, Zirc a környező bakonyi falvakkal együtt elnéptelenedett, az apátság épülete pusztulásnak indult. Az újjáépítés 1727-ben kezdődött, a barokk monostor és templom falaiba a középkori épületek köveit is beépítették, csupán egyetlen pillérköteget hagytak meg emléknek eredeti helyén, a mai Köztársaság úton. Az apátsági épületegyüttes több szakaszban, folyamtosan bővítve épült, ma is látható formáját a XX. század elején nyerte el. A zirci apátok sorából kiemelkedik Villax Ferdinánd (1784-1857), az ő nevéhez köthető az épületegyüttes déli és nyugati szárnyának, az apáti- és királyi lakosztályoknak, a műemlék könyvtárnak és a Vörös-tornynak a megépítése, valamint az angolkert kialakítása is. Regnálásának ideje az apátásg és Zirc egyik legfényésebb korszakának tekinthető. A cisztercieket a többi szerzetesrenddel együtt 1950-ben feloszlatták, birtokaikat elkobozták. A szerzetesi élet a rendszerváltást követően, 1990-ben indult újra és szép lassan megkezdődhetett az épületeggyüttes felújítása is. A templomot 1995 és 2005 között, a főhomlokzatot és a díszudvart 2011 és 2013 között újították fel. A Királyterem és a Vöröstorony rekonstrukciója 2021-ben készült el.

Bazilika

A zirci Nagyboldogasszony templom építése 1732-ben kezdődött, felszentelésére 1752-ben került sor. Különleges értéket képvisel az 1745-ben készült oltárkép, mely a kor kiváló művészének, Franz Anton Maulbertschnek az alkotása. A templom az apátság alapításának 800 éves évfordulóján basilica minor címet kapott a pápától.

Látogatóközpont

A monostor egykori narancsházában 2013 óta látogatóközpont működik, ahol a vendég bepillantást nyerhet a ciszterci rend múltjába és jelenébe, az itt élő szerzetesek mindennapjaiba. A látogatóközpont Zirc városának közel 1000 éves történetével is foglakozik, a középkori apátság és a várossal szorosan összekapcsolódó rend emlékein túl például az egykori zirci királyi udvarház virtuális rekonstrukciója is megtekinthető itt.

Királyterem

A Habsburg Birodalom területén, az apátsági épületekben szokás volt olyan lakosztályok kialakítása, amely az adott monostorba látogató uralkodó és hozzátartozói, vagy esetleg más nemes vendégek méltó fogadására szolgált. Ebből a célból készült a zirci apátság királyterme is 1844 és 1846 között, az épületegyüttes impozáns nyugati szárnyával és a főhomlokzattal együtt. Az osztrák császár és magyar király, Ferenc József kétszer is járt Zircen, először 1852-ben, másodszor pedig 1901-ben. 

Vöröstorony

Az úgynevezett Vöröstorony - amely nevét a felfelé vezető, vörösmárványból készült csigalépcső után kapta - 1847-ben, a királytermet és a műemlék könyvtárat is magába fodglaló nyugati szárny megépítése után készült el. A tornyot felkereső látogatók Zirc városának legcsodálatosabb panorámájában gyönyörkodhetnek - akárcsak a szerezetesek közel két évszázaddal ezelőtt, amikor a Veszprém felől közeledő Ferenc Józsefet és kíséretét figyelték innen 1852. június 30-án.

Műemlékkönyvtár

Az apátság könyvtára közel 65 000 kötetből áll. A gyűjtemény egy részét még a 18. századból érkezett heinrichaui szereztesek hozták magukkal. A számos ősnyomtatványon, könyv- és folyóirat ritkaságon túl a könyvtárterem intarziás berendezése - amely a Wilde testvérek alkotása - is rendkívüli értéket képvisel. A könyvtár kizárólag idegenvezetéssel látogatható.

Az apátság épületében található a Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállítása is. A Zirci Apátság 2015-ben indította útjára - többszáz éves hagyomány alapján - a zirci sörfőzdét, amely az épület alaksorában kapott helyet. Jelenleg az arborétum is az apátsági udvar felől közelíthető meg.

Belépőjegy az apátság bejáratánál, az ajándékboltban vásárolható!

Nyitvatartás: 9 órától 17 óráig

További információk: www.zirciapatsag.hu


Megtekintették 124 195 alkalommal 124 195
Megosztás a Facebookon

Galéria

Megközelítés

Cím: 8420 Zirc, Rákóczi tér 1.
Koordináták: 47.263539,17.873823

Útvonaltervezés

Térkép


Nagyobb térkép