BAKONYI PROGRAMOK
Túrák, koncertek, kiállítások, gasztronómiai- és egyéb bakonyi rendezvények.
˝Piros 20˝ vándorlás nyitó ünnepség
˝Piros 20˝ vándorlás nyitó ünnepség
2024. Június 22. Szombat 10:00

Helyszín: Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház - Zirc, Rákóczi tér 10.

20 éves a Közép-Dunántúli Piros jelvényszerző túramozgalom

Az Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség a Közép-Dunántúli Piros túramozgalom kialakításának 20. évfordulójára két hetes, 300 km-es vándortúrát szervez a Zirc-Piszke (Lábatlan) piros turistajelzésű útvonalon.
2024. június 22-e és július 6-a között.
A túrát végig túravezetők segítik. Az időben regisztráltak számára szállást és étkezést biztosítunk. A KDP bármikor teljesíthető, a mostani egyszeri alkalom, egyedi kitűzővel és emléklappal. A túra megyei szakaszai külön is teljesíthetőek.
A megyei szakaszokat teljesítők egyedi megyei kitűzőt kapnak, emléklappal - a Veszprém megyei Várpalotán, a Fejér megyei Szárban, a Komárom-Esztergom megyei Piszkén (Lábatlanban) kerülnek átadásra- , az egész távot teljesítők a piszkei (lábatlani) ünnepségen kapják meg az egyedi kitüzőt, emléklapot és a teljesítésért egyébként is igényelhető tűzzománc jelvényt.

Piros 20 vándorlás részletes program.
Veszprém megyei szakasz
2024. június 22. szombat, Zirc- Vinye
Túratáv: 15 km
Zirc, Rákóczi tér
10 óra ünnepélyes megemlékezés a KDP kialakításáról, majd a túra indulása
Szállás: Vinye, Ősbakony turistaház
Étkezés: egyénileg , vagy közösen étteremben
2024. június 23. vasárnap, Vinye – Bakonybél
Túratáv: 18 km.
Indulás: 9 óra, autóbuszforduló a Vinye vasúti megállónál
Érkezés: Bakonybél, Odvaskő panzió
Szállás : Gerence fogadó , a szállás távolsága 3,3 km
Étkezés közösen
2024. június 24. hétfő, Bakonybél – Hárskút
Túratáv: 27 km
Indulás 9 óra, Odvaskő panziótól
Érkezés Hárskút
Hárskúttól autóval visszük a túratársakat Pénzesgyőrbe a szállásra.
Étkezés közösen
2024. június 25. kedd, Hárskút – Alsópere- puszta
Túratáv: 21 km
A szállásról autóval megyünk vissza Hárskútra.
9 órakor Indulás Hárskútról az autóbuszmegállótól (Rózsafa utca Szemere László utca kereszteződésénél)
Érkezés : Alsópere, Park szálló
Étkezés: egyénileg – étterem van
2024. június 26. szerda, Alsóperepuszta - Várpalota,
Túratáv: 27 km
Indulás 9 órakor a Park szálló bejáratától
Érkezés Várpalotára, a Thury várhoz
Innen a szállásra – Pétre – autóbusszal megyünk.
Étkezés még kérdéses.
Veszprém megyei szakasz zárása.
Fejér megyei szakasz
2024. június 27. csütörtök, Várpalota – Iszkaszentgyörgy
Túratáv: 20 km
Indulás 9 órakor Várpalotán a Thury vártól
Érkezés Iszkaszentgyörgyre, szállás a Lelkigyakorlatos házban
Étekezés egyénileg, hozatott ételek
2024. június 28. péntek, Iszkaszentgyörgy – Isztimér
Túratáv: 17 km
Indulás 9 órakor a Lekigyakorlatos háztól
Érkezés: isztimér, Szent Anna templom
Szállás: az iszkaszentgyörgyi Lelkigyakorlatos házban, visszautazás autóval vagy menetrendszerinti autóbusszal
Étkezés: egyénileg, hozatott étel
2024. június 29. szombat, Isztimér – Kisgyón
Túratáv: 22 km
9 órakor indulás az isztiméri Szent Anna templomtól
Érkezés Kisgyónba, szállás a Bányász kulcsosházban
Étkezés: közösen
2024. június 30. vasárnap, Kisgyón – Pusztavám
Túratáv: 22 km
Indulás 9 órakor a Bányász kulcsosháztól
Érkezés Vértes tábor szálláshely, Pusztavám
Étkezés: közösen
2024. július 1. hétfő, Pusztavám – Oroszlány
Túratáv: 17 km
Indulás 9 órakor a Vértes tábortól
Érkezés Oroszlány,
Étkezés: étteremben egyénileg
Fejér megyei szakasz zárása
Komárom Esztergom megyei szakasz
2024. július 2.kedd, Oroszlány –Szár
Túratáv: 21 km
9 órakor indulás Rákóczi és Alkotmány utca kereszteződésétől
Érkezés Szárra, Élni jó vendégház
Étkezés: közösen, a szálláson
2024. július 3. szerda Szár – Csabdi
Indulás a Száron a Rákóczi és a Dózsa út kereszteződésétől 9 órakor
Érkezés Csabdiba a Sznt László templomhoz
Innen a Szári szállásra autóbusszal megyünk vissza,
Étkezés: közösen a szálláson
2024. július 4. csütörtök, Csabdi – Tarján
Túratáv: 21 km
Indulás Csabdiból a Szent László templomtól 9 órakor
Érkezés Tarjánba
Innen autóbusszal utazás a szállásra Héregre
Étkezés egyénileg
Szállás: Héregen
2024. július 5. péntek, Tarján – Pusztamarót
Túratáv: 15 km
Indulás Tartjánból Krisztus király templomtól 9 órakor
Érkezés Pusztamarót turistaszállásra
Étkezés közösen, bucsúest
2024. július 6. szombat
Indulás a pusztamaróti szállástól 9 órakor
Érkezés Lábatlanba a Gerendai Művelődési házhoz 12 órára
Záróünnepség
hazautazás egyénileg
A vacsoráknál vagy közös étkezés van, vagy az egyéni étkezés lehetőséégét biztosítjuk. Ez vonatkozik minden reggelire is. A közös étkezéseknél vagy a szállásdíjban benne van az étel is, vagy valamelyik tagszervezetünk lát el bennünket. Az étkezések költségét helyben rendezzük.
A 13 éjszakai szállásra 110.000 Ft előleget kérünk. Ez várhatóan fedezi a költségeket.
További információ az info@fejer-tura.hu címen
 

Megosztás a Facebookon

A csodalatosbakony.hu oldal hirdetési lehetőséget kínál a Bakony területén szervezett rendezvények, programok számára!
További információk: Itt!