LÁTNIVALÓK A BAKONYBAN
Bakonyi látnivalók és kirándulóhelyek, rövid leírással, képekkel, megközelítési információkkal és térképpel.
Lókúti kálvária és Szent Mihály templom
Lókúti kálvária és Szent Mihály templom

Lókút települését a 18. század közepén alapították, amikor szlovák nyelvű katolikus családok költöztek a Veszprémet és Bakonybélt összekötő út mellett található, a lovak itatására szolgáló kút mellé, amelyről a falu a nevét is kapta.

A történelmi források szerint a falunak kezdetben csupán egy fából készült imaháza volt, majd 1780-ban elkezdődött egy kőtemplom építése. Ennek a templomnak azonban a 19. század közepén beomlott a boltozata és így használhatatlanná vált. A ma is álló, neogótikus-romantikus stílusú templom építése 1868-ban kezdődött, Szent Mihály arkangyal tiszteletére történő felszentelésére 1869-ben került sor.

A templom mögött, a domboldalon álló kálvária 1913-ban készült a lókúti hívek összefogásával. A 14 kőstációból álló keresztutat egy kőfal zárja le, amelynek közepén kis kápolna került kialakításra.


Megtekintették 22 009 alkalommal 22 009
Megosztás a Facebookon

Galéria

Megközelítés

Koordináták: 47.27341, 18.00138

Cím: 8425 Lókút, Bem József u. 75.

Útvonaltervezés

Térkép


Nagyobb térkép